Sporthírek

A lovassport kiemelt ágazat lesz Magyarországon

A lovassport kiemelt ágazat lesz Magyarországon
November 22-én Orbán Viktor miniszterelnök fogadta, és a Nemzeti Lovas Stratégia elkészítésével, valamint a végrehajtás koordinálásával bízta meg Horváth Lászlót.

A miniszterelnöki megbízott kinevezésével a kormány kiemelt ügynek ismeri el a lovas ágazatot. A megbízó levél átadásán jelen volt Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke is. A miniszterelnöki megbízott tevékenységét a miniszterelnök irányítja, megbízása 2012. november 10-ig szól, amelyet díjazás nélkül lát el.

Orbán

Horváth László megbízott, Orbán Viktor miniszterelnök és Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke


Horváth László Heves megyei kormánymegbízott nem először vállal ilyen feladatot. Országgyűlési képviselőként és a Magyar Lótenyésztő és Lovassport Szövetség alelnökeként már részt vett az első Széchenyi Terv lovas-turisztikai alprogramjának kidolgozásában, és korábban az Országgyűlés Nemzeti Lovas Programot előkészítő eseti bizottságának is tagja volt. Idén a Magyar Lótenyésztők Szövetségének tiszteletbeli elnökévé választották.

Orbán Viktor miniszterelnök

Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Lovas Stratégia elkészítésével bízta meg Horváth Lászlót


A kormány azért tartja fontosnak a lovas ágazat egységes kormányzati kezelését és fejlesztését, mert az jelentősen hozzájárulhat új munkahelyek teremtéséhez, a vidékfejlesztéshez, az ország turisztikai és idegenforgalmi vonzerejének növeléséhez.


Fotók: Botár Gergely, kormany.hu


-kt-