Kárpátalján szerepelt az utánpótláscsapat
A Dunaújváros PASE csapatának a szezon vége felé közeledve egyre jobb esélye van arra, hogy jövőre a másodosztályban szerepeljen, és az egykori NB I-es bajnokcsapat utódja egy lépéssel közelebb kerüljön ahhoz az osztályhoz, ahová az „előd” – kicsivel több, mint tíz éve – tartozott. Ez a cél egyelőre távolinak tűnik, de biztos nem elérhetetlen: megvalósulásához mindenesetre még rengeteget kell dolgozni. Egyértelmű, hogy a csapatnak a jövőben az eddigieknél is több energiát kell fordítania az utánpótlás nevelésére.
Már korábban is előfordult, hogy a határon túli kapcsolatokon keresztül a DPASE szakmai stábja igazi tehetségekre bukkant, mostantól ez kiemelt prioritás lehet a klubnál. Ezért is volt kiváló lehetőség ez a rahói megmérettetés, hiszen sok fiatal és tehetséges labdarúgó rúgta a bőrt a körülbelül 15 ezer fős kárpátaljai településen.
A torna költségeit a dunaújvárosi egyesületnek nyújtott társasági adó (TAO) támogatásból finanszírozták. Ennek célja köztudottan az, hogy a cégek úgy adhatnak támogatást öt kiemelt sportág – köztük a foci – klubjainak és szövetségeinek, hogy az összeget leírhatják a társasági adó alapjából és magából a befizetendő összegből is. A TAO támogatások kizárólag az utánpótlás nevelésre, ezen belül is a fiatalok versenyeztetésére, személyi költségeire és képzésükre fordíthatók. Ennek egyik pozitív hozománya ez a mostani, DPASE által szervezett rahói torna.
Folytatva a megkezdett utat, további határon túli felkészülési meccsek és edzőtáborok szervezése is tervben van, amelyekről a későbbiekben még lesz szó. Amellett, hogy a mostani tornán a dunaújvárosi srácok kiválóan érezték magukat, az ottani csapatok elleni meccsek remek szintfelmérésnek is bizonyultak.
A Dunaújváros PASE U19-es csapata egyébként az NB II. közép „B" csoportjában a második helyet szerezte meg Bita László edző vezetésével. Sőt, az U19-eseknek szinte mindvégig a bajnoki cím is elérhető közelségben volt, hiszen a 30 mérkőzésen nagyon szorgosan 72 pontot gyűjtögettek össze. Végül mindössze 4 ponttal maradtak el a bajnok Salgótarjáni BTC mögött.
Bita László a meccsek szüneteiben beszélt a Rahón szerzett tapasztalatokról. Elmondta, hogy a házigazdák nagy szeretettel fogadták őket, és kiválóan érezték magukat. Biztos benne, hogy a srácoknak hasznára válik ez a torna, hiszen itt megtapasztalhatták, milyen más közegben, más mentalitású csapatok ellen játszani. Bízik abban, hogy az U19-esek az ehhez hasonló sportesemények során idővel kellő rutint szereznek majd.
Az edző saját csapatán kívül kicsit beszélt a Dunaújvároson folyó többi utánpótlás csapat munkájáról is. Elárulta, hogy az eddigi „páratlan” utánpótláscsapatok (U13, U15, U17, U19) mellett jövőre szeretnék elindítani a „párosak” (U12, U14, U16, U18) képzését is. A létszámnövekedéssel természetesen minőségi fejlődés is várható. Bita reméli, hogy a felnőtt csapatnak sikerül kiharcolnia az NB II-be kerülést, hiszen ez óriási lökést adna annak az utánpótlásképzési-rendszernek, amelybe a klub igyekszik bevonzani a határon túli tehetséges fiatalokat is.
A tornán Bita László tanítványain kívül az FK Lokomotiv, a Mezgorje, Técső, és az FK Karpati I. és II. együttesei vettek részt. A dunaújvárosi fiatalok jó iramban, taktikailag fegyelmezetten és – barátságos tornához méltóan – rendkívül sportszerűen játszottak. A meccsek után egy professzionális fizikai-, egészségügyi állapotfelmérésen is részt vehettek.
Az esemény védnöke Nagy József volt, aki profi pályafutása befejezése után 24 évig dolgozott a Leningrádi Megyei Labdarúgó Szövetség elnökeként. Az egyik meccs szünetében elmondta, hogy mindig törekedett az anyaországi és a kárpátaljai területek közötti kapcsolatok megerősítésére, és nagyon örül annak, hogy a DPASE ebben kiváló partner. Azt is elárulta, hogy a jó dunaújvárosi kapcsolat egyáltalán nem újkeletű dolog, hiszen egészen a magyar bajnok Dunaferr szárnyalásáig nyúlik vissza. A dunaújvárosi „csikócsapatot” csapatot technikásnak, a srácokat pedig szimpatikusnak találta, de azt elismerte, hogy nehéz dolguk volt a felnőtt mezőnyben.
A kifejezetten színvonalas meccsek abszolút baráti hangulatban és a széles nyilvánosság előtt zajlottak, hiszen az eseményről az Ungvári televízió is beszámolt.A felek biztosították egymást, hogy a sporteseménynek hamarosan lesz folytatása, és az évek óta tartó kiváló kapcsolatot kölcsönösen ápolni fogják a jövőben is. Ami a DPASE utánpótlás csapatainak további programját illeti: két vegyes utánpótlásgárda június 15-én, egy 24 csapat részvételével meghirdetett tornán vesz majd részt a vajdasági Csantavéren. Egy nappal később az U19-es csapat újra Kárpátalja felé veszi az irányt, hiszen június 16-17-én Tiszasásváron játszanak, ahol a szintén általuk szervezett, Nagy József 70. születésnapi focitornáján mérettethetik meg magukat a helyi csapatok ellen.
Ezt követően június 24-28 között Dunaújvárosban rendezik a negyedik Határontúli Sportoló Fiatalok Táborát, ahová a határon túli Zenta, Csantavér és Nagyvárad focistapalántái is hivatalosak. A résztvevők a dunaújvárosi utánpótláscsapattal együtt vehetnek részt egy igen komoly edzőtáborban. Július végén pedig ismét Csantavéren pattoghat majd a laszti, hiszen újabb többcsapatos focitorna veszi majd kezdetét a vajdasági településen a DPASE egyik utánpótláscsapatának részvételével.
Dunaújváros, 2013.05.28.
Fotók: Szőke Dániel Bogdán