Spanyolok csatája az elődöntőért
Nem bírt egymással a Valencia és az Atletico a negyeddöntő első mérkőzésén a Mestallaban, de a 2-2-vel még így is valamelyest a spanyol fővárosiaknak áll a zászló. De bármelyik csapat is szerzi meg az első gólt a ma esti visszavágón, biztosan felpezsdül az élet a Vicente Calderonban. Unai Emery, a Valencia trénere szerint csapatának meg kell találnia az egyensúlyt a védekezésben és a támadásban. "Az Atletico Madridnak van gy kis előnye elvileg, ezért nekünk nyerni kell, de egy olyan 90 percet kell megnyerni, ahol fontos, hogy tiszta lappal zárjunk. Az Atletico a szokásos játékát fogja játszani otthon és tudják, hogy nekik is gólt kell elérniük"- mondta Emery a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón.
"A mérkőzés folytatása lehet az elsőnek, mindkét csapat meg fog tenni mindent a gólszerzés érdekében, de ez nem azt jelenti, hogy őrülten kell játszani. Gólra kell törekedni, de megfontoltan. Amikor nálunk lesz a labda támadni fogunk, de nem szabad nyitott területeket hagynunk, mert az egyik legfontosabb dolog, az Atletico kontratámadása. Bízunk benne, hogy ezt a kis előnyt, ami náluk van, meg tudjuk fordítani"- mondta Emery, a Valencia trénere.
A másik oldalon Quique Sanchez Flores áll, aki korábban irányította a Valenciát. A Colchonerok trénere szerint csapata megőrizhati az előnyt, ha uralja a játékot. "Ez valami más lesz, de mi játszottunk nagyon kemény mérkőzéseket az Európa Ligában. A meccs nagyon nehéz lesz, de gyakoroltunk dolgokat, amelyek jól mentek és jó teljesítményt adhatnak." Mindkét csapat jól hangolt a mérkőzésre, mivel az Atletico és a Valencia is 3-0-ra győzött hétvégén a spanyol bajnokságban. Viszont a Valencia hátsó alakzata továbbra sem egész, mivel még mindig sok a sérült.
Flores csapata nem elégedhet meg az idegenbeli 2-2-el
"A mérkőzés folytatása lehet az elsőnek, mindkét csapat meg fog tenni mindent a gólszerzés érdekében, de ez nem azt jelenti, hogy őrülten kell játszani. Gólra kell törekedni, de megfontoltan. Amikor nálunk lesz a labda támadni fogunk, de nem szabad nyitott területeket hagynunk, mert az egyik legfontosabb dolog, az Atletico kontratámadása. Bízunk benne, hogy ezt a kis előnyt, ami náluk van, meg tudjuk fordítani"- mondta Emery, a Valencia trénere.
Forlánék gólra fognak játszani
A másik oldalon Quique Sanchez Flores áll, aki korábban irányította a Valenciát. A Colchonerok trénere szerint csapata megőrizhati az előnyt, ha uralja a játékot. "Ez valami más lesz, de mi játszottunk nagyon kemény mérkőzéseket az Európa Ligában. A meccs nagyon nehéz lesz, de gyakoroltunk dolgokat, amelyek jól mentek és jó teljesítményt adhatnak." Mindkét csapat jól hangolt a mérkőzésre, mivel az Atletico és a Valencia is 3-0-ra győzött hétvégén a spanyol bajnokságban. Viszont a Valencia hátsó alakzata továbbra sem egész, mivel még mindig sok a sérült.
p.sz.
Európa Liga hírek
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu