Nagyon sima győzelemmel kezdte az évet a válogatott
Ennél simábban talán nem is kezdhette volna meg az idei tétmérkőzéseit a magyar válogatott.
A magyar labdarúgó válogatott rendkívül simán kezdte meg a 2023-as tétmérkőzéseket, hiszen Marco Rossi fiai 3-0-ra győzték le Bulgária együttesét az Európa-bajnokság selejtezőkörének első fordulójában.
A 3-0-s végeredményt már az első félidőben beállította a magyar válogatott, köszönhetően annak a letámadásnak, amelyet a mérkőzés elején mutatott a magyar gárda.
Háromszor is megérintette a hálót a labda az első 40 percben
A mérkőzés első góljára csupán 7 percet kellett várni, hiszen Vécsei Bálint az azt megelőző kipattanó lövésekre jól reagált és bepasszolta a labdát a hálóba. Ezzel 1-0.
A második gólt Szoboszlai Dominik szerezte a 27. percben. Az RB Leipzig magyar játékosa és egyben a válogatott csapatkapitánya óriási szabadrúgás gólt szerzett. A kapusnak esélye sem volt védeni.
A harmadik gól szintén az első félidőben érkezett méghozzá Ádám Martin részéről, aki okosan a jobb alsóba gurította a labdát Szoboszlai Dominik szólója után. Ezzel a 40. percben be is állt a későbbi végeredmény.
Forrás: NSO
CS.SZ.