Gyógytorna-eszközöket adott át Szabó Tünde
Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár gerinctorna-foglalkozásokat segítő sporteszközöket adott át Nyíregyházán a városi mozgásprogram keretében.
A politikus a Zrínyi Ilona Gimnázium tornatermében adta át a mintegy 750 ezer forint értékű gyógytorna-eszközöket. Elmondta, hogy Nyíregyháza önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Hiszek benned! sportprogram első alprogramjában elnyert négymillió forintos támogatásból vásárolhatott több tucat dinamikus ülőpárnát, speciális labdákat és úgynevezett egyensúlyozó süniket.
A Mozdulj Nyíregyháza! című városi mozgásprogram egyik legnépszerűbb foglalkozása a gerinctornaóra
Kovács Ferenc polgármester elmondta, hogy öt éve indították el a Mozdulj Nyíregyháza! című városi mozgásprogramot, amelynek az egyik legnépszerűbb foglalkozása a hétfői és a szerdai gerinctornaóra, alkalmanként több mint 150 résztvevővel. A 2016-ban indított, 500 millió forint keretösszegű Hiszek benned! kezdeményezés egyik fő célja a szabadidősport népszerűsítése és helyi szintű elérhetőségének javítása.
MTI/T.D.