A MÚSZ támogatja a kaposvári uszodát
Wladár Sándor, Magyar Úszó Szövetség elnöke a MÚSZ minden támogatást megad Kaposvárnak ahhoz, hogy az új uszodába rangos versenyeket "hozzanak". Az új versenyuszoda jövő tavaszra készül el 4,5 milliárd forintból.
Wladár Sándor úgy vélte: a kormány és a város támogatásának köszönhetően olyan uszodája lesz Kaposvárnak, amely nemcsak a versenysport, hanem a nagyközönség érdekeit, céljait is szolgálja. Az infrastrukturális feltételek az úszástanuláshoz, az utánpótlás neveléshez és az elit sportolók edzéséhez egyaránt rendelkezésre állnak majd - tette hozzá. Az elnök megnézte az építkezést, tett néhány észrevételt a fejlesztéssel összefüggésben, és az volt a benyomása, hogy Kaposváron "nyugodt, higgadt munka folyik".
Az ötven métres, tízpályás medence nemzetközi versenyek lebonyolítására is alkalmas lesz
Szita Károly, Kaposvár polgármestere azt mondta: a somogyi megyeszékhelyen évek óta folyik országos mintaprogram azzal a céllal, hogy valamennyi kaposvári gyermek megtanuljon úszni. A város támogatásával a gyerekek óvodai és iskolai képzés keretében járnak uszodába. A kaposvári versenyuszoda alapkövét tavaly nyáron rakták le a Csík Ferenc sétányon. A nemzetközi versenyek lebonyolítására is alkalmas, ötven méteres, tízpályás medencét magába foglaló és nyolcszáz néző befogadására alkalmas létesítményre azért volt szükség, mert a szomszédos Virágfürdőt "kinőtte" a város, ebben az úszni tanulókon kívül nyolcszázan űznek vizes sportokat.
MTI/T.D.