Magyar Utánpótlás Sport

Női vízilabda: negyedik lett az U19-es válogatott az Európa-bajnokságon

Női vízilabda: negyedik lett az U19-es válogatott az Európa-bajnokságon

A bronzmérkőzésen a magyar lányok ismét csak egy góllal kaptak ki – ezúttal a spanyoloktól. Az „ismét” szócska az elődöntőre utal, ahol a mieink a házigazda olaszokkal szemben szintén egy góllal maradtak alul. Fel a fejjel! Szép ez a negyedik hely.

A magyar női U19-es válogatott

A bronzmeccs nem ígérkezett könnyűnek, hiszen az ellenfél a spanyol csapat volt. Két héttel ezelőtt az U18-as válogatottunk szintén a bronzért játszhatott, éppen Madridban. Akkor a görögöket ötméteresekkel sikerült legyűrni. Abból az U18-as keretből kilencen csatlakoztak az U19-esekhez is. Egyik félszigetről a másikra.

Jobban kezdtek a spanyolok, de a magyar csapat még az első negyedben megfordította az állást. Ezután igazán meglépni egyik csapat sem tudott. A félidőben 4-4 állt az eredményjelzőn.

Petrovics Mátyás tanítványai ugyan a harmadik negyedben megszerezték a vezetést, de ezután meg a hispánok tudtak fordítani. Az utolsó felvonás előtt ők voltak előnyben.

A hajrában a játékvezetőknek volt néhány vitatható ítélete. Gurisatti Grétát például szabályos góltól fosztották meg, míg Horváthot túlzott gólörömért állítottak ki, ami valljuk be, elég fura és ritka ítélet.

A lányok összességében jól teljesítettek, és megérdemlik a dicséretet. A tizennégy csapatos Eb negyedik helye kiváló eredmény. Biztos, hogy lesz olyan, amikor majd nekünk lesz nagyobb szerencsénk a végén.

Egy örömteli hír még, hogy Gurisatti Gréta, a Dunaújvárosi Főiskola tehetsége – aki spanyolországban a vb legjobb góllövője volt – az Eb gólkirálynői címét is megszerezte. Olaszországban 24 gólig jutott. Nem akármilyen teljesítmény. Gurisatti mögött Horváth Brigitta 20 találattal a második helyen végzett.

 

Női U19-es Európa-bajnokság, Róma, bronzmeccs.

Magyarország-Spanyolország 6-7 (3-2, 1-2, 1-2, 1-1)

Magyar gólszerzők: Leimeter 3, Horváth 2, Máté 1.

 

A döntőben a görögök szintén 7-6-ra győzték le az olasz lányokat.

 

Forrás: utanpotlassport.hu