Magyar Utánpótlás Sport

Kezdhetnek elölről mindent

Kezdhetnek elölről mindent
Tatabányán alaposan megtizedelte az influenza és egy sérüléshullám a csapatot, ezért fordulhatott elő, hogy Herédi Attila, az Enternet FC-Tatabánya vezetőedzője hétfőn mindössze 11 játékosnak tartott foglalkozást. Betegséggel küszködik Németh Viktor, Bencze Zsolt, Simkó Krisztián, Almási László és Farkas János, sérülésből lábadozik Dombai Viktor, Tóth Zoltán, Megyesi László, Ködöböcz Csaba, Kaiser Balázs. Ezért a szakmai stáb úgy döntött, hogy a szombaton elmaradt Bicske elleni felkészülési mérkőzés után a most szombati, Dunaszerdahely elleni találkozót is lemondja.

- Nincs mit tenni, kész helyzet elé állított minket az élet. A mai edzésen például tizenegyen dolgoztunk. Az a legszörnyebb a betegeskedők esetében, hogy a láz miatt nagyon legyengül a szervezetük, ezért ha visszatérnek, szinte kezdhetünk elölről mindent – mondta Herédi.

Forrás: www.sportandmedia.com