Sok fiatalt válogatott be Marco Rossi
A magyar férfi labdarúgó válogatott novemberben játssza utolsó selejtező mérkőzéseit, a kapitány pedig már a keretet is kihirdette.
Megtörtént a kerethirdetés a magyar férfi labdarúgó válogatottnál. Marco Rossi gárdája a 2022-es világbajnokságra az utolsó selejtező mérkőzéseit játssza idén novemberben. A magyarok november 12-én lépnek pályára utoljára idén hazai közönség előtt, hiszen ekkor fogadják San Marinót a Puskás Arénában, majd 3 napra rá, november 15-én Varsóban lépünk pályára Lengyelország ellen.
A szövetségi kapitány sok fiatalt, több újoncot és a sérüléséből felépülő Szalai Ádámot is behívta a keretbe. Először került behívásra Kiss Tamás, aki a holland Cambuurban légióskodik, illetve Balogh Botond is, aki Olaszországban, a Parmában futballozik.
Ismét beválogatásra került a válogatott csapatkapitánya, Szalai Ádám is, aki sérülés miatt kihagyta az októberi mérkőzéseket. A német Mainz-ban légióskodó csatár egy térdműtéten is átesett. Vécsei Bálint és Nagy Zsolt is újra a keret tagja. Ők októberi jó formájuknak köszönhetően lettek ismét behívva. Ugyanakkor Sallai Roland sérülés miatt nem tarthat a csapattal az utolsó két mérkőzésen.
Novemberben ismét megtelhet a Puskás Aréna
A magyar válogatott kerete:
Kapusok:
Bogdán Ádám (Ferencvárosi TC); Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC); Gulácsi Péter (RB Leipzig)
Védők:
Balogh Botond (Parma); Bolla Bendegúz (Grasshoppers); Botka Endre (Ferencvárosi TC)
Fiola Attila (MOL Fehérvár FC); Kecskés Ákos (Nyizsnyij Novgorod); Lang Ádám (Omonia Nicosia); Nagy Zsolt (PAFC); Orbán Willi (RB Leipzig); Szalai Attila (Fenerbahçe FK)
Középpályások:
Gazdag Dániel (Philadelphia Union); Kleinheisler László (NK Osijek); Nagy Ádám (AC Pisa)
Nego Loic (MOL Fehérvár FC); Schäfer András (FC DAC); Szoboszlai Dominik (RB Leipzig); Vécsei Bálint (Ferencvárosi TC)
Támadók:
Hahn János (FC DAC); Kiss Tamás (SC Cambuur); Sallói Dániel (Sporting Kansas City); Schön Szabolcs (FC Dallas); Szalai Ádám (1. FSV Mainz 05); Varga Kevin (Kasimpasa)
Forrás és képek: MLSZ
CS.SZ.