Sporthírek

Csoportgyőztes a Ferencváros

Csoportgyőztes a Ferencváros

Egészen hihetetlen sorozatot követően csoportelsőként jutott be az Európa Liga egyenes-kieséses szakaszába a Ferencváros.

Elképesztő, amit a Ferencvárosi TC futballklubja művel ősszel az Európa Ligában. A budapesti alakulat a csoportkör 5. fordulójában 1-1-es döntetlent játszott a francia AS Monaco gárdájával, ennek köszönhetően pedig már 1 fordulóval a csoportkör vége előtt bebiztosították a továbbjutást.

Ám ez még nem minden, hiszen a Fradi azzal, hogy 1 pontot szerzett itthon a francia csapat ellen, azt is bebiztosította, hogy a csoport győzteseként jut tovább a tavaszi kieséses szakaszba. A Fradi ezzel történelmi tettet hajtott végre, mivel korábban magyar csapat még nem jutott tovább az Európa Liga csoportjából.

Bravúrt-bravúrra halmoz a Fradi

Azzal, hogy a ferencvárosiak megnyerték a csoportot, azt is elérték, hogy a következő párharcban pihennek, így egyből a legjobb 16-ba találták magukat. A franciák elleni hazai összecsapás nagyon nehéz volt, Zachariassen csak a mérkőzés végén tudott egyenlíteni.

A mérkőzésen végig buzdította a teltházas közönség a magyar csapatot, ezért is történhetett meg az utolsó 10 percben a várva várt és szükséges egyenlítés. Az, hogy a Fradin kívül ki jut tovább, egészen pontosan az utolsó fordulóba derül ki, hiszen a H jelű csoportban csupán 1-2 pont választja el a csapatokat.

Forrás: NSO
CS.SZ.